Permanent exhibitions

Ásványok, kőzetek, bányavirágok – dr. Jakab Gyula gyűjteményéből

Dr. Jakab Gyula, gyergyószentmiklósi geológus mérnök magángyűjteményéről a szakemberek is azt mondják, hogy nemcsak gazdag, hanem rendkívül szép is. Valóban, nemcsak a különféle kőzet- és ásványfajták részletgazdag tárháza a gyűjtemény, hanem a szép, az esztétikus, ugyanakkor a ritka daraboké is: impozáns méretű ametiszt Brazíliából, faopál Maroshévízről, apró, 5000 éves meteoritdarabkák Amerikából, csiszolatlan gyémánt Venezuelából - hogy csak néhány példát említsünk. Az egyik különösen fontos szempont az volt a kiállítás tervezésekor, hogy kutató és laikus, tudományosan érdeklődő és szépet látni kívánó egyaránt kedvére időzhessen itt.

A kiállítás első termét a gyergyóditrói szienitmasszívum kőzeteinek, ásványainak szenteltük, hiszen a helyszín ritka ásványok, kőzetek lelőhelye.A második terem kövületeket, fosszíliákat mutat be különböző földtörténeti korok szerint osztályozva. Tovább menve, az ásványok, kőzetek és bányavirágok rendszertanát bemutató rész bevezetőjeként a bányászat és a geológia speciális eszközei tekinthetők meg. A kőzeteket bemutató teremben helyet kaptak ritka ásványokat tartalmazó csiszolt dísztáblák is. Az ásványok rendszertanát ismertető utolsó helyszín ...

Gyergyó ünneplőben - népviseletkiállítás

Páll János és neje
(Gyergyócsomafalva.
Fotó: Vámszer Géza, 1963.)

A 2005. év folyamán határoztuk el, hogy meglévő népviselet-gyűjteményünket bővítjük, és a múzeum anyagi körülményeihez képest újszerű, látványos formában kiállítjuk. A gyűjtést a Gyergyói-medence falvaiban végeztük, számos értékes viselet-darabot sikerült beszereznünk. Célunk az volt, hogy minden gyergyói település (Gyergyószentmiklós, Gyergyócsomafalva, Gyergyóújfalu, Gyergyószentmiklós, Kilyénfalva, Gyergyóremete, Gyergyóditró, Gyergyóalfalu, Tekerőpatak, Szárhegy, Borzont, Vasláb) legalább egy teljes viselet-együttessel szerepeljen a kiállításon.

Az eredmény: huszonegy teljes viselet, emellett számos értékes és szép ruhadarab (rokolya, hárászkendő stb.) segítségével tudjuk szemléltetni a látogatók számára a XIX. század végének, illetve a XX. század első felének hagyományos viseletét. A férfi és női viseletek között nyári, téli, böjtös, hétköznapi összeállítások láthatók, ugyanakkor a hagyományos székely viselet mellett egy román és egy csángó pár, illetve egy cigány női viselet is szerepel. A kiállítás bevezető részét a hagyományos házi textilkészítés eszközeinek kiállítása képezi, a tilolástól egészen a szövésig/mosásig igyekeztünk szemléltetni azokat a tárgyakat, melyek a ruházat elkészítésénél



Fonó asszony (Fotó: Vákár László, XX. század eleje)

Igyekeztünk olyan fényben megvilágítani vidékünk hagyományos viseletét, hogy annak hatására a helyi közönség a saját portáján gyakorta őrzött, de esetenként kevésbé megbecsült viselet-elemeket újraértékelje, és a jövőben tárolásukra, megőrzésükre nagyobb gondot fordítson. A kiállítást megelőző tárgygyűjtések alkalmával ugyanis számtalanszor tapasztaltuk, hogy értékes darabok sínylődnek, enyésznek el: az értéktelennek ítélt, a napjaink társadalmi, gazdasági, esztétikai kontextusaitól már régóta elidegenedett viseletet gyakran eltüzelik, megsemmisítik.

A kiállítás látványterve és a gipszből készült élethű bábuk Baróti Hunor képzőművész munkáját dicsérik. Jelentős szakmai támogatást köszönhetünk Gálné Kovács Irma néprajzkutatónak, munkánkat ugyanakkor számos más személy is segítette. Az ünnepélyes megnyitóra 2006. december 6-án, a Szent Miklós napi búcsú (és egyben Gyergyószentmiklós város ünnepnapja) alkalmával került sor.

A gyűjtés és a kiállítás anyagi költségeihez a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap (NKA) tetemes összeggel járult hozzá, a támogatást ezúton is köszönjük.

Gálné Kovács Irma: A gyergyói székely viselet

Férfi viselet

Székely férfiak viseletben (Gyergyóditró. Fotó: Vámszer Géza)

Azt tartják róla, hogy eredetileg katonai viselet volt. A zsinórozás színéről különböztették meg, hogy melyik katonai egységhez tartozott. Az alfalviak zsinórozása fekete volt, s a mai napig is a székely harisnyát fekete zsinórral díszítik. Búzás Gerő gyergyóalfalvi plébános az 1937-ben megjelent Hargitai lélektorony című könyvében a férfiak fényes fekete csizmájáról és egyesek briccses (vagy priccses) nadrágjáról szól. Az asszonyok a férfiaknak gyapjúból egész rend ruhát is szőttek négyesen, és megványoltatták. Ha téli ruhát varrattak belőle, az ujjast báránybőrrel kibéleltették, hogy jó meleg legyen. Mások csak bélést tetettek bele. Hétköznap egyesek bakancsot is hordtak. Az erdőlésre főleg télen legalkalmasabb volt a bocskor, mert azt nagyon szorosan lábra tekerhették, és nem ment bele a hó. 1953-ban, amikor Gyergyócsomafalvára jöttem, az Akadán utcában lakott olyan öreg ember, aki a mindennapi viseletben a székely harisnya mellé a bocskort viselte. Volt olyan is, aki tornacipővel társította nyáron.

Egyesek a mindennapi viseletre a székely harisnyát csak szimplán megvarrták, nem zsinórozták fel. A talált darabok ezt a tényt is többszörösen igazolták. Van olyan fénykép is, melyen az öreg székely rongyos, foltos székely harisnyában szánt, vagy szálfát vontat a Gyilkostó felől.

Női viselet

Asszonyok székely viseletben (Gyergyóditró. Fotó: Vámszer Géza)

Sokkal változatosabb és színesebb, mint a férfi viselet. Az évszázadok rárakták, ráakumulálták a különböző elemeket. Rendszerint inkább a női viseleten keresztül különböztették meg az egyes községek, tájegységek viseletét. A hagyományok azt igazolják, hogy a Gyergyói-medencében a rokolya (szoknya) csíkos szőttes volt. Tarisznyás Márton gyergyószentmiklósi múzeumigazgató megbízásából 1963-ban Vámszer Gézával Gyergyócsomafalván felleltároztuk a Páll Jánosék háztáji gazdaságát, életszerét. Régi szokás volt, hogy attól függően, hogy a lány milyen gazdag volt, 6-tól 18 darab rokolyát vitt magával férjhez. Jula néninél 21 darabot számoltunk össze. Ez a gyűjtemény, ahogy Jula néni meghatározta, azt igazolta, hogy a legszélesebb táblás csíkos rokolya a remetei volt, utána következett az alfalvi. A legkeskenyebb táblás a csomafalvi volt.

Olyan időszak is volt, amikor a csíkozás változott kortól, ünnepnaptól és vagyoni helyzettől. Nagyböjtben például csak olyan rokolyát vettek fel, amelyik kék-fekete csíkos volt. A kisböjtiben már lehetett drapp-barna-fekete-kék-bordó. A zöld csíkosat csak olyan valaki viselhette, akinek erdője volt. A színek ugyanis szimbolikus értékkel rendelkeztek. A piros, a vér színe, a fiatalságot jelentette, a fekete a földet és a gyászt, a barna a földet, a zöld az erdőt. A kék a Mária színe volt, jóllehet, hogy az egyház liturgikus színei között nem szerepelt a kék, de amikor Mária névnap volt, az oltárt mégis kék terítővel díszítették. A fehér a tisztaság és a halál színe volt. Az első áldozók, ha nem népviseletbe, akkor fehér ruhába öltöztek. A rózsafüzéresek a halottvivők, gyertyavivők fekete ruhájára fehér kötényt és fehér fejkendőt kötöttek. A század elején még fehér kesztyűt is hordtak, ami a polgárosodás jele volt. Karácsonykor az oltárt fehérbe öltöztetik, húsvétkor pirossal hímzett terítőt használnak. Pünkösdkor szintén piros az alkalmas. Az évközi a zöld. A megfosztott oltárokat böjtben Alfaluban lilával takarják le (a lila a Mária Terézia gyászszíne), Gyergyószentmiklóson a kéket használják. Alfaluban az Inventáriumban lehetett adatot találni arról, hogy régebb is a kéket használták böjtben: „Vagyon egy oltárterítő szedett, kék, böjtös, anno 1694.

Székely család (Gyergyócsomafalva. 1930-as évek)

A menyecskék a piros-fekete-barna csíkos rokolyát használták. Az egész medencében ezt a színösszeállítást lehetett legtöbbet kapni. A fiatalok pedig a piros-feketét kedvelték.

Van ismeretünk fejtős rokolyáról Malonyai Dezső: A magyar nép művészete III. kötetéből (1905). Itt mutatja be a gyergyóalfalvi Simó Anna házát, az 1930-as években kiadott képeslapokról. Az ezer székely leány ünnepségről Dr. Domokos Pál Péter a Gyergyói-medencében a legszebb csíkos viseletnek a gyergyóújfalvit tartotta. Volt olyan időszak is, hogy az egész medencében egységes volt a viselet. A mellény és a kötény is, mint napjainkban a gyergyóújfalvié, egy időben csíkos volt, akár a rokolya, csak keskenyebb táblásan.

Az 1930-as években, hogy a Gyergyói-medence népviselete színesebb legyen, Gál Ferencné és Páll Gáborné megyei nagyasszonyok az egyes falvak kötényeit megváltoztatták. Ditróé lett a piros, a piros mellénnyel, Szárhegyé lett a zöld kötény, Remetéé a drapp, Csomafalváé a fekete, Alfalué a fehér, Újfalué maradt a csíkos. Az idők folyamán úgy átment a tudatba, hogy így tartják eredetinek. Ugyancsak ilyen nagy hatással volt a rokolyákra a gyergyócsomafalvi Ágoston János szövödéje az 1950-es években, ott ugyanis piros-fekete csíkos szőttest szőttek.

Öreg székely (Gyergyószentmiklós. Fotó: Vákár László)

Gyergyószentmiklóson elárusító üzlete is volt, az egész medence innen szerezte be a rokolya-anyagot. Ez a gyár a sepsiszentgyörgyi szövödével állott kapcsolatban. Mikor Csomafalván a gyár felbomlott, a munkásokat és a felszerelést is ide vitték le. Piros-fekete csíkos anyagott szőttek, és így hintődött el a köztudatban, hogy márpedig a Gyergyói-medence eredeti rokolya-anyaga a piros-fekete.

Gyimesi csángó férfiak (A fotó Gálné Kovács Irma tulajdona)

Ez a változás az elkészítésimódban hozott be újat: kezdték lerakottan megvarrni. Az asszonyoknak a feketére, a lányoknak a pirosra. A rakás kiküszöbölte a fekete bársony szalagot a rokolya aljáról (ez jó is volt, mert nem lehetett kapni), s helyettesítették egy keskeny piros szalaggal. Nem lehetett kapni a koptatót sem, s így lassan az is lemaradt a viselet aljáról.

Napjainkban a Gyergyói-medencében a rokolyák anyaga minden községben a piros-fekete csíkos lett, ahol még találnak régi anyagot, azt felhasználják.



A csomafalvi mellény fekete, hímzett, a hímzés: kis csokrok, piros tulipán, fehér gyöngyvirág, zöld levél között. A mellényen az asszonyoknak a zsinórozása zöld, a leányoké pedig piros. Ez is egy helyi sajátosság volt.

Román pásztorasszony viseletben (Gyergyószentmiklós. Fotó: Vákár László)

Vándorcigányok (Fotó: Vákár László)

A mellény összetűzését rejtett kapcsolással oldották meg. A plátkára sűrűn fehér gombokat varrtak fel fekete cérnával, tyúklábason. A mellény hátára alul középen fehér gombokból fekete cérnával egy V betűt varrnak. Ez is a gyergyói sajátosságok közé tartozik.

Ugyancsak a Gyergyói-medence sajátosságaként könyvelhetjük el, hogy a rokolya és a mellény között nem volt szabad az ingnek kilátszania. Ezért a rokolyára úgynevezett hámistrangot varrtak, amelyet a vállakra az ing alá felhúzattak, s ez tartotta a rokolyát, hogy ne csússzon le. Régebb a rokolya aljára koptatónak kefezsinórt varrtak.

Buzás Gerő szerint a gyergyóalfalvi lányok egy időben a viseletben hordták a piros pruszlikot (mellényt) a piros csizmával. A kiegészítő a lányoknál a piros szalag és a gyöngy, az asszonyoknál a gyöngy volt. A lábbeli a régi szokás szerint minden évszakban a csizma volt.

Napjainkban nyáron a viseletet fekete félcipővel társítják. A borzontiak nyáron már régtől a fekete spanglis cipőt hordják.

Cigánylányok (Gyergyóremete. Fotó: Gáll Miklós)

A Tinka-malom - Békény u. 77.

A vidék társadalmi és gazdasági múltjának jellegzetes szimbóluma a malom, illetve a vízzel hajtott szerkezetek. A közeljövőben szándékszunk megnyitni malomtörténeti alapkiállításunkat a Békény utcában. Itt megtekinthető a XIX századi műemlék, a működő Tinka-féle vízimalom és mosató, illetve az eszenyői vízifűrész hű másolata, melynek eredetije a múzeumkertben található.