Bevezető

Üdvözöljük virtuális népviseletkiállításunkon!

Mint minden múzeumnak, nekünk is számos olyan gyűjteményünk van, melyek kiállítására nem jut hely. Így aztán sok tárgyunk raktárban pihen, arra várva, hogy majd egyszer sorra kerül. Mi pedig vigyázunk rájuk, segítünk a várakozásukban, óvjuk az állapotukat, hogy ha az a "majd egyszer" eljön, akkor épen, egészségesen kerülhessenek a nyilvánosság elé.

A virtuális kiállítás lehetősége új távlatokat nyit ebben a tekintetben. Ugyan még mindig nem teszi lehetővé a tárgyainkkal való fizikai találkozást, azonban műtárgyfotók segítségével, hozzáadott információkkal, tudnivalókkal, történetekkel tarkítva így talán még több érdeklődőhöz eljut a tárgyak által őrzött üzenet – és talán ez még a személyes találkozásnál is fontosabb.

Így hát most, első próbálkozásként, népviseletgyűjteményünket tárjuk látogatóink elé, virtuálisan. Jó szórakozást!